Reggel olvastam épp a Hét Nap vs. VajdaságMa vs. MNT vs. Magyar Szó vs. ÚjvidékiRTV vs. PannonRTV stb. vitákat. Elég sok szereplőt ismerek személyesen is, egyedül talán Szabó Angélát a legutóbbi terjedelmesebb írás szerzőjét nem, de rákerestem a neten :) Azon gondolkoztam közben, hogy tényleg olyan, mintha egymás ellen mennének ezek a médiumok. Dolgoztam az Újvidéki RTV-ben egy pár hónapot, a Magyar Szóban 3 évet is, a Pannon RTV-vel közösen is részt vettem egy komolyabb oktatási programban. Budapesten a DunaTV jelenlegi honlapjának a megújításában vettem részt és a Ringier csoport aloldalain is dolgoztam. Vannak médiás tapasztalataim.
Az a pár év alatt amikor médiás ügyekkel foglalkoztam egy dolgot biztos megtanultam: a sajtószabadság, a független média nem létezik. Már jó régóta nem létezik. Mindig függött valakitől, bizonyos érdekcsoportoktól, cenzoroktól, politikától vagy épp az olvasó/néző/hallgató közönségtől. Ez utóbbi függés nagyon is gúzsba tud kötni, mint hinnék azt egyesek. Ezt volt alkalmam megtapasztalni, amikor a Blikk ügyein dolgoztunk. Szóval bárhogy csűrjük, csavarjuk a dolgokat a hivatalos média mindig is igényeket fog kielégíteni.
Amit észrevettem még a médiastratégia vitája körül, hogy nagyon kevés konkrétumokra épülő kritikát hallottam. Pedig még egy tanácskozáson is ott voltam. Az volt az érzésem, hogy senkinek semmiféle ötlete nincs arra vonatkozóan, hogyan lehetne ezeket a médiaházakat legalább a felszínen tartani. Nem a mai médiaszíntér főbb szereplőinek felkészületlenségére gondolok most, hanem arra, hogy igen komoly válságban van a média, mint olyan. Finanszírozási válságban. Minél sebezhetőbb egy média, annál több sebet fognak ejteni rajta. Nem értem, hogy miért nem látják ezt sokan. Független média, csakis független anyagi háttérrel rendelkező alapból tud létezni. De ha mégoly függetlenek is vagyunk, akkor is függünk, ha más nem a Željko Mitrović féle főnököktől.
Sosem szerettem az egy helyben toporgó ügyeket. A médiás munkáimkor jórészt úgy éreztem, egy zsákutcába megyünk befele, hol éppen csak megmozdulunk, hol begyorsítunk és akkor legalább arra büszkék vagyunk. Akárhol dolgoztam (Újvidék, Szabadka, Budapest) folytogatva éreztem magam. Nem a cenzorok kezétől, hanem a média technológiai és üzleti esetlenségétől.
Nemrég beszélgettem pár szabadkai iskola vezetőjével, akik kb. 15 évvel ezelőtt egy városi szintű infokommunkiációs hálózaton törték a fejüket. Volt akkor egy olyan felvetés is, hogy majd az internet megoldja ezt. Nevetségesnek tartották, hogy majd egyszer itt Szabadkán kaliforniai, dublini szerverek segítik a kommunikációt. Nevetségesnek tartották régen azt is, hogy a PC-k elterjednek a lakosság körében. Valamikor azt is nevetségesnek tartották, hogy majd mindenki mobilozni fog. Én nemrég azon nevettem, hogy a legutóbbi szabadkai médiatanácskozáson azt tartották nevetségesnek, hogy majd itt Vajdaságban egyszer tabletekkel fognak rohangászni az emberek. Egy programozó kollégámmal szoktuk mondani, ha jön a nagy hullám álljunk készenlétben szörfdeszkával, minthogy arcul csapjon bennünket. Nekem az az érzésem, hogy inkább ez utóbbi történik. Sőt, míg épp próbálják sokan kivakarni a szemükből a homokot és a sót, addig jön a következő nagy hullám. Nem állhatunk bambán, az új technológiák minél alaposabb megismerése, azok széleskörű használatának támogatása, hálózati csomópontok kialakítása, a nemzetközi konvenciók alapos ismerete és betartása fog segíteni abban, hogy egyáltalán a magyar nyelvű infokommunikációs miliőnk megmaradjon.
Nem fog segíteni rajtunk semmi, ez a médiaválság nem csupán stratégiai probléma, hanem technológiai. Nem segít, ha függetlenségi harcot vívunk de az sem, ha mutatós nyomtatott újságot csinálunk. Sziveri János se fog segíteni, bármennyit is idézgessük.
